Afrikai mesék 3.

Namíbia – Botswana – Zimbabwe.

   Amikor tavaly eldöntöttük, hogy következő utunk ezekbe az afrikai országokba vezet, természetesen először a térképeket vettem elő. Na, jó, nem elővettem, hanem az interneten „kinyitottam". Gyerekkorom óta szeretem böngészni, elsősorban a földrajzi térképeket, hiszen azokon jól látszik, hol és milyen magas hegyek vannak, milyen folyók szabdalják a tájat. Akkor még álmomban sem gondoltam, hogy életem során a világ ilyen sok országába eljutok. Hogy csak egy példát mondjak, mit jelent, ha én elkezdem utazás előtt a térképet bogarászni: egy korábbi kínai úti tervből így kerekedett egy nagy körút, pedig az úti cél csupán Sanghaj volt. De addig nézegettem a térképet, hogy végül Pekinget, Kantont, Kuilint, Hsziant is „hozzácsaptam".

   Hála az internetnek, ma már a látvány is rögtön kéznél van. Az utóbbi években rászoktam, hogy még az utazás előtt „végigjárom" a tervezett útvonalat. Természetesen először a nevezetességeket, műemlékeket, városokat, a tájat nézem meg. Így aztán a látvány felerősíti a vágyakozásomat, induljunk minél előbb! Ma már arra is van lehetőség, hogy a leendő szálláshelyekre is bekukkantsak, csak úgy, virtuálisan.
A természet – az Atlanti-óceán háborgó vize, a Namíb sivatag homokdűnéi, a szavanna, a furcsa formájú hegyek – már így, virtuálisan is magával ragadtak. De hogy ennyi emberi élményben lesz részem afrikai utamon, erre nem számítottam.

Bővebben!

Afrikai mesék 2.

Amikor megérkezünk a szállodába – megint nagyon kellemes szállást foglalt az 1000 Út –, távoli, mennydörgésszerű hang üti meg a fülem. Lehet, vihar lesz? Végül is az esős évszak már elkezdődött és az idefelé vezető úton a látóhatáron fekete felhők gyülekeztek, villámok is cikáztak...
Hamar kiderül, dehogy égzengés, ez maga a Viktória vízesés!
És nem tehetek róla, megint rám tör az érzés, de hiszen tényleg itt vagyok!
A személyes találkozásig azonban még várni kell holnap reggelig. Olyan ez, mint a késleltetett jutalom, tudod, hogy már ott van, de még nem kapod meg.

A hatalmas, elegáns szállodában sétálunk egyet. A szobánk nem a belső udvarra néz – kezdetben morgolódom is ezért –, de ettől lesz kalandosabb, mint később kiderül. A tavacska partján egy feliratot fedezek fel: „ne engedjék a gyerekeket a tóban játszani, mert ez természetes víz, és előfordulhatnak kis krokodilok." O-o-o!

Bővebben!

 

Több mint huszonnégy órája vagyunk már úton, harmadszor emelkedik velünk a repülőgép, és még mindig legalább kétezer km van előttünk. A Dél-Afrikai Légitársaság gépén ülünk és mivel viszonylag rövidet repülünk, hamar hozzák az italokat. Kezembe veszem a teás „csészét" – igazából csak egy papírpohár, de a benne lévő tea jó, fekete és forró –, rögtön megakad a szemem a feliraton: „UKUHAMBA KUKUBONA" – aláírás xhosa. Ott van angolul is, és bár nem tanultam ezt a nyelvet, de annyit megértek: „Az utazás ablak a világra". Nekem való mondat, rögtön a szívembe zárom Xhosa-t, bár fogalmam sincs, ki ő. Ez a gondolat lehetne az én mottóm is, hiszen utazásaim során, legyen az a magyarországi kalandozások egy-egy városa, települése, de akár a világ másik vége valahol, a szívemben, szellememben mindig ablak nyitok arra a világra, kultúrára, az ott élő emberekre. ...De ki lehet XHOSA?! No, majd otthon megnézem, „kiguglizom", ahogy manapság a fiatalok mondják.

De hova is tartok, a világ melyik tájára?
A fentiekből már kiderült, hogy Afrikába utazunk, de mint tudjuk, Afrika hatalmas, a Föld második legnagyobb kontinense.

Bővebben!

Végre karnyújtásnyira tőlem a Világ Új Hét Csodájának egyike, a Machu Picchu!

(Az ezredfordulón svájci kezdeményezésre megválasztották, majd 2007. július 7-én Lisszabonban kihirdették a Világ Új Hét Csodája elnevezésű verseny győzteseit.)
Lehet, hogy velem is megtörtént az, amiről az utóbbi évtizedekben annyit lehet olvasni, hallani? Valóban lehet, hogy a gondolataimmal bevonzottam egy álmom megvalósulását?! Hiszen mondják, a gondolatainknak teremtő ereje van.

Mennyi éven át álmodtam arról, hogy egyszer talán majd eljutok a Machu Picchura, hogy egyszer talán majd én is ott sétálgathatok az égig érő hegyektől körülölelt romok között... Ha láttam valahol egy fotót, olvastam egy hírt, mindig csak sóhajtottam egyet, tele vágyakozással.
Az előző részekből is kiderül, hihetetlenül sűrű a programunk, de hiába esem ágyba minden este holtfáradtan, mégis mindig a végtelen elégedettség érzésével alszom el: „megint egy csodálatos napot élhettem át". És tudom, hogy még mindig vár rám a nagy álom beteljesülése, a Machu Picchu.

Bővebben!