Végre karnyújtásnyira tőlem a Világ Új Hét Csodájának egyike, a Machu Picchu!

(Az ezredfordulón svájci kezdeményezésre megválasztották, majd 2007. július 7-én Lisszabonban kihirdették a Világ Új Hét Csodája elnevezésű verseny győzteseit.)
Lehet, hogy velem is megtörtént az, amiről az utóbbi évtizedekben annyit lehet olvasni, hallani? Valóban lehet, hogy a gondolataimmal bevonzottam egy álmom megvalósulását?! Hiszen mondják, a gondolatainknak teremtő ereje van.

Mennyi éven át álmodtam arról, hogy egyszer talán majd eljutok a Machu Picchura, hogy egyszer talán majd én is ott sétálgathatok az égig érő hegyektől körülölelt romok között... Ha láttam valahol egy fotót, olvastam egy hírt, mindig csak sóhajtottam egyet, tele vágyakozással.
Az előző részekből is kiderül, hihetetlenül sűrű a programunk, de hiába esem ágyba minden este holtfáradtan, mégis mindig a végtelen elégedettség érzésével alszom el: „megint egy csodálatos napot élhettem át". És tudom, hogy még mindig vár rám a nagy álom beteljesülése, a Machu Picchu.

Bővebben!


„Ha bebújsz a hátizsákomba, elviszlek" – mondta mosolyogva kedves ismerősöm, aki néhány nap múlva indul, hogy ő is felfedezze magának Perut, az inkák világát.
Elnevettem magam: „beférek?!". Hát hogyne mennék! Amikor hazaértem erről a nagy útról, úgy éreztem, teljességgel kitölti a lelkemet ez az utazás, mindent megkaptam, amit vártam, sőt, sokkal többet annál. De ahogy teltek a napok, hetek, sőt, most már hónapok, egyre többször gondolok arra, ha visszamehetnék, az első izgatott, álmélkodó, „mindet egyszerre akarom" érzések, élmények helyett most komótosan, elgondolkozva, meg-megpihenve újra mindent alaposan szemügyre vennék. De a Föld túl sok szépséget tartogat még számomra, így marad az emlékezés, nézegetem a fotókat, újra élem a pillanatokat...

Bővebben!

Perui mesém folytatása – hiszen megígértem.

Ahogy autóbuszunk egyre magasabbra kapaszkodik – már megszabadultunk a „Góliát-busztól", ami nagyon praktikus volt, hiszen nagy távolságot viszonylag gyorsan tettünk meg, igen kényelmesen –, úgy hűvösödik a levegő, mit hűvösödik, olykor kifejezetten fázom, bár szikrázóan süt a nap. Emlékeztetnem kell magam, hiába közel az Egyenlítő, itt, ezen a féltekén tél van, ráadásul lassan már 4000 m körül vagyunk. Igyekszem rétegesen-melegen mindent magamra szedni, de az orrom kint marad, és fázik.

Bővebben!

Mikor folytatom már a perui úti beszámolómat? – hangzott el az elmúlt hónapokban barátoktól, ismerősöktől, de még ismeretlenektől is. Szerettem volna nyáron egy lendülettel megírni az élményeimet, de az élet tovasodort.
Most viszont eljött az idő, hogy folytassam, sőt megígérem, rövid időn belül be is fejezem.

Mesémet a Nazca-vonalak feletti repüléssel zártam. Bár kezemben volt az út programja, de a papírra vetett elképzelés nyomába sem ért a valóságnak, akkor még sejtelmem sem volt arról, mi minden vár rám ezen az utazáson. Ezen az úton amúgy is sokszor megfogalmazódott bennem, ilyen az, amikor az álom valósággá válik!

Bővebben!