16.03.12.
Utazni és élményeket gyűjteni nagyon szeretek!
Végtelen hálával gondolok a szüleimre, akiknek köszönhetően először ízleltem meg, mit jelent kimozdulni a szűk életterünkből, és hogy milyen jó megismerni a minket körülvevő tágabb és még tágabb világot! Ez a szenvedély, hogy még többet felfedezzek, meghódítsak a kék bolygó szépségeiből, az évek múlásával egyre erősebbé vált, mint ahogy az érzés is: utazni jó, nagyon jó!
Külön kötetbe kívánkozna – egyszer talán neki is fogok – az a sok élmény, amiket egy-egy út során átéltem, összegyűjtöttem. Segítségemre lesznek majd kis útinaplóim, melyekbe egy-egy út során, a nap végén lekörmöltem az élményeket, történéseket.
Ki gondolta volna annak idején, abban a pici alföldi faluban, Tiszatenyőn, évek múlva majd megadatik, hogy a Földkerekség sok különlegesen szép tájára eljutok.
Gyermekkoromban Magyarországot jártuk be keresztül-kasul a szüleimmel, Pécstől a Mátráig, a Hortobágytól Sopronig, Tokajtól Szegedig. A kedvenc a Balaton lett. Annyi, de annyi arca van ennek a csöppnyi országnak, amennyi sok másiknak nincs: bővizű folyók, zöldellő rétek, hatalmas kietlen puszták, sűrű erdőkkel borított hegyek, sok-sok tó, a gyönyörűséges főváros, és ...
Már gyerekként is megéreztem, az utazásban nemcsak az a jó, hogy „mész", hogy „látsz", hogy „okosodsz", hanem az is, hogy ismeretlen emberekkel találkozol, új illatokat érzel, különleges, olykor szokatlan ételeket kóstolhatsz. De az ilyen valódi találkozások csak azoknak adatnak meg, akik nyitottan, elfogadóan fordulnak a más kultúrájú emberek felé.
Az utazástól, ráadásként olyan szabadságérzetet kapok, amit itthon ritkán élhet át az ember, én talán soha. Szeretem itt hagyni a „puttonyomat", átadni magam az új élményeknek, a más kultúrának, a sok új érzésnek, és szinte feloldódom ebben az ismeretlen közegben.
A világ sok országában megfordultam eddigi életem során, nem kevés helyet foglalna el maga a felsorolás is ebben a rövid írásban.
Soha nem feledem a langyos nyári „ fehér" éjszakákat a Néva folyó partján, Szentpéterváron. Június elején, a virágzó hársfa illata mindig eszembe juttatja a Vörös teret és környékét Moszkvában. A Grand Canyon szakadékának szélén álldogálva értettem meg, mint jelent a kifejezés: örökkévalóság. Sri Lankán pedig olyan lelki békére találtam Anuradhapurában, mint addig sehol máshol. Felejthetetlen élmény volt végig kúszni a Kheopsz piramis folyosóin, és percekig némán üldögélni a Király kamrájában. Nem tudom szavakba foglalni az érzést, amikor a kanyon végén előbukkant Petrában a Kincstár fölénk magasodó vöröslő fala. Bármikor útra kelnék, ha azt ígérnék, az út végén ott vár a párizsi Notre Dame, ahol már nem egyszer rám esteledett. No és Toscana! Tudom, hogy mindig visszavár gazdag városaival, múzeumaival, lankás dombjaival, finom ételeivel, boraival. Télen, ha tehetném, mindig elrepülnék „melegebb éghajlatra", mondjuk a karibi térségbe, hogy újra lubickolhassak a tenger langyos hullámai között, miközben vérpezsdítő merengét hallgatnék a partról....mennyi, de mennyi élmény idéződik fel most is e sorokat írva, mélyen belevésődve az emlékezetembe!
Milyen telhetetlen vagyok! Ennyi utazás után is újabb és újabb utakra vágyom, újabb felfedezésekre, élményekre, ízekre, illatokra, érzésekre.
Ezt a blogot szeretném arra is felhasználni, hogy megosszam az Olvasóval az elkövetkezőkben rám váró utazásaim élményeit.
Hadd osszam meg örömömet Önökkel! Csodálatos ajándékot kaptam a Sorstól!
Az 1000 Út cégcsoport fiatal, energikus tulajdonosai úgy gondolták, érdemes lesz velem együttműködni. Bennem látják annak az 50+-os korosztálynak a képviselőjét, aki szeret utazni, akit a minőségi, egyedi, speciális igények jellemeznek. Így aztán 2016-tól „a cég arca" lettem – e divatos kifejezéssel szólva. Mindkét fél reményei szerint az együttműködés hosszú távú lesz, hiszen céljaink azonosak, ÉRTÉKET adni a Nézőknek, az Olvasóknak és az Utasoknak.
Az 1000 út szép katalógusát lapozgatva máris bővítettem a „bakancslistámon" – lám, ilyen a szenvedélyes utazó. Sok éve a lista élén áll Peru és a Machu Picchu. Nem jártam még Közép-Ázsiában sem, egyszer talán eljutok Buharába, Szamarkandba is. No és mennyire szeretném látni Angkort, az őserdőből kiszabadított khmer templomok ősi városát, Kambodzsa szívében...
Most erre lehetőség adódik, örömmel élek vele!