1998-ban befejeztem televíziós pályafutásomat, s akkor úgy tűnt, nehéz időknek nézek elébe. Hiszen nem igazán tudtam, mit is fogok csinálni az elkövetkező években, mi lesz az a tevékenység, amely éppen olyan örömet hoz az életembe, mint annak idején a televíziózás. Ma már mosolyogva gondolok vissza a bizonytalan érzésekre, a sok-sok kérdőjelre, de akkor szinte életmentő ötlet volt számomra, hogy könyvet írjak. Így született meg az „Anno 2000 – ezredvégi kaleidoszkóp” . Már az első könyvem is sok örömet szerzett, ezért kedvet kaptam ahhoz, hogy létre hozzam saját kiadómat.
Az utóbbi években a könyveim kapcsán sokfelé megfordulok az országban, könyvtárakba, női társaságokba hívnak, ezekre a találkozókra leginkább nők jönnek el, fiatalok, korombéliek és idősebbek. Jó érzéssel tölt el egy-egy jóízű, kellemes hangulatú beszélgetés. Hálás vagyok, hogy oly sokan közülük őszintén megosztják velem örömeiket és gondjaikat.
De a saját és a közvetlen környezetemben is azt tapasztalom, hogy a kihívásokra mindannyian szeretnénk jó válaszokat adni, hiszen vágyunk a sikerre, a harmóniára, az elismertségre otthon, a családban éppúgy, mint a munkahelyen.
Ezek a tapasztalataim is megerősítettek abban, a legtöbbünknek szükségünk van életünk bizonyos szakaszaiban tanácsra, segítségre, útmutatásra. Ezért hoztuk létre a Perla Stúdiót.
Köszönöm, hogy idelátogatott, és térjen vissza minél gyakrabban. |
|
 |