Arany Gyűrű – ősi orosz városok
3.rész
Bár sokszor jártam Oroszországban, de az Arany Gyűrű még nem sikerült végig utaznom. Régóta vonzott, hálás vagyok hát, hogy ez a vágyam is valóra vált. Az 1000 Út Utazási Irodát választottam, hiszen már többször megtapasztaltam, hogy Oroszországba csak velük érdemes útnak indulni.
Szeretem az utazás gyors változatát, amikor repülőre ülünk, és néhány óra elteltével már a Föld távoli pontján találjuk magunkat. De legalább ennyire szeretem, amikor a kényelmes autóbuszból szemlélődhetek. Mint most is. Az ország szívében járunk, lépten-nyomon a történelem emlékeire bukkanunk, templomok, kolostorok, várak…Közben pedig fehértörzsű nyírfaerdőkön suhanunk keresztül, a falvak kicsi faházai hol mosolyt csalnak elő a színességükkel, hol szomorúságot ébresztenek a szívemben, kopottságuk, elhagyatottságuk miatt. De szeretem nézni az embereket is, elképzelem az életüket, a hétköznapokat, örömeiket, bánataikat. Nem hiszen, hogy sokban különbözik a mienktől…
Egy hatalmas folyóhoz érünk, rögtön tudom, a Volgához. Az oroszok gyakran Volga anyácskaként emlegetik az ország legjelentősebb folyóját. Igaz, nem a legnagyobb, hiszen a szibériai folyók közül az Ob, a Jenyiszej, a Léna és az Amur is hosszabb és bővizűbb a Volgánál.
Kosztroma
Kosztroma városa a következő megállónk. Ősi orosz kereskedőváros ez, ahol a Sznyegurocska nevű hotelben szállunk meg. Ugyan még csak augusztus van, de belépve, karácsonyi a hangulat, feldíszített karácsonyfa áll a sarokban, fények villognak köröskörül. Sznyegurocskáról érdemes tudni, hogy Télapó unokája, segítője, egy aranyos kislány. Magyarra Hópelyhecskének fordíthatjuk. Nagy kultusza van itt a lánykának, hiszen e vidék szülötte Alekszandr Nyikolajevics Osztrovszkij drámaíró, nevéhez fűződik a Hópelyhecske c. drámai költemény, amelyből Nyikolaj Rimszkij-Korszakov operát írt.
Jól megvacsorázunk, egyébként mindenhol bőséges az ellátás – tipikus orosz előétel, leves, valami húsos, aztán desszert és természetesen tea -, éppen ezért még inkább vágyom, hogy mozogjak, gyalogoljak. Néhány útitársammal el is indulunk, hamar elérjük a Volgát, mindössze néhány méterre vagyunk tőle. Alkonyodik, varázslatos színekben pompázik az égbolt, a folyón kivilágított hajók úsznak. Az egyik éppen a kikötőben áll, hangos zene szól, az utasok jókedvűen táncolnak. Szívesen lennék közöttük, kedvet kapok egy ilyen folyami hajóúton részt venni. De mihez nincs nekem kedvem, ha utazásról van szó ?! Bár eddig sem szomorkodtunk, de most még jobb kedvre derülünk barátnőimmel, mi a parton, ők a fedélzeten táncolnak. Egy pillanatra, anélkül, hogy tudnánk, ki kicsoda, jólesően egy húron pendülünk azokkal az ismeretlen emberekkel.
Másnapi sétánk során idegenvezetőnktől megtudjuk, hogy 1773-ban Kosztromát nagy tűz pusztította el. Az újjáépítés kapcsán terjedt el a szóbeszéd, hogy annak idején Nagy Katalin a város térképére dobta legyezőjét, majd azt az utasítást adta építészeinek, hogy eszerint építsék újjá Kosztromát. A 18. századi várostervezést őrzi a neoklasszikus stílusban épült helytartói palota és az árkádos piac is. A Szuszanyin téren áll Kosztroma mai jelképe, a késő-klasszicista stílusú, 35 m magas tűztorony. Ivan Szuszanyin, akiről a város fő terét elnevezték, e vidék szülötte. Nemzeti hős, aki az idegen betolakodókkal, a lengyelekkel szembeni ellenállás szimbóluma lett, a városban számos szobor is őrzi az emlékét.
A látnivalók közül kiemelkedik az Ipatyjev-kolostor, a Volga és a Kosztroma folyók által alkotott földnyelven épült; a város legrégebbi épületegyüttese. A kolostort a 14. század elején egy tatár herceg, a Godunov család őse alapította. Kosztroma történelme hasonló az Arany Gyűrűt alkotó többi város történelméhez: megjelentek a korai keleti szláv törzsek, aztán fontos szerepet játszott Jurij Dolgorukij, majd a mongolok is. A kolostorban lakott a leendő cár, Mihail Romanov is. Itt ajánlotta fel neki egy moszkvai követség az orosz koronát 1612-ben … itt aztán el is veszítettem a fonalat a történelmet és a történelmi alakokat illetően.
Érdekességként még elmondom, a város ugyanazt a nevet viseli, mint a keleti szláv istennő, Kosztroma, aki a termékenység istennője volt. Létezik egy nagyon szép és megrendítő mítosz, Kosztromáról és Kupalóról. Itt helyhiány miatt már nem írom le, de érdemes megkeresni és elolvasni.
Ideje továbbindulnunk. Ilyenkor mindig kettős érzés van bennem, maradnék is, hogy még többet lássak az adott helyen, még többet megtudhassak az ott élők múltjáról, jelenéről. De mennék is, hiszen az utazót újabb helyek, újabb tájak várják, tartják izgalomban.
Jaroszlavl
Jaroszlavl az Arany Gyűrű következő városa, a legrégibb Volga-parti város. A Volga és a Kotoroszl folyók találkozásánál terül el. Természetesen itt is őrzik a múlt emlékeit, ezek szintén az UNESCO Világörökség részei lettek. Több mint 1000 éve, 1010-ben Bölcs Jaroszláv kijevi nagyfejedelem azzal a szándékkal, hogy erősítse hatalmát az északi vidékeken, várost alapított itt, és saját nevét adta neki. Mielőtt történelmi sétánkat megkezdjük, megállapítom, mennyi zöld van itt is, parkok, sok-sok fa, virág. Hogy ez tudatos, vagy csak a véletlen műve, érdekes lenne tudni.
A város gazdag történelméről itt is az aranykupolás, gyönyörű templomok és kolostorok tanúskodnak. A legrégibb műemlékegyüttes a 12. században alapított Szpaszo-Preobrazsenszkij kolostor, közepén az azonos nevű székesegyházzal. A hatalmas bástyatornyokkal erősített falon belül könnyen felismerjük a nagytemplomot középső, aranyozott kupolájáról. Járt ebben a székesegyházban Rettegett Iván, Nagy Péter cár, de megfordult itt Minyin és Pozsarszkij is, akik 1612-ben felszabadították Moszkvát a lengyel hódítóktól. Idegenvezetőnk egyebek között azt is elmeséli, hogy a kolostor könyvtárában több ezer ritka könyvet, kéziratot őriznek. itt bukkantak rá – másolati példányban – a 12. szd-i óorosz irodalom remekére, az Igor-énekre, amely a világirodalom olyan alkotásaihoz méltó, mint az Iliász vagy a Roland-ének.
Ha visszagondolok erre a városra, Mása medvére is szívesen emlékezem. De miért lett egy medve a város szimbóluma? A legenda szerint egy fenevad megtámadta Bölcs Jaroszlávot, aki baltájával agyoncsapta az állatot, majd parancsot adott, hogy azon a helyen építsenek templomot. Ezzel indult meg város építése a 11.században. És ha már megemlítettem Jaroszlavot, akkor elmondom róla, hogy az ő udvarában talált menedéket a két magyar Árpád-házi herceg, András és Levente. Fegyveresen is segítette a hercegek hazatérését 1046-ban, aminek eredményeként I. András lett a magyar király. A szövetséget pedig azzal erősítették meg, hogy András feleségül vette Jaroszlav lányát, Anasztáziát.
De vissza a medvékhez! Sétánk során lépten-nyomon medveszoborra bukkanunk, már nem is csodálkozom, hogy a legyőzött medve a város címerében is megtalálható: két lábon álló medve, vállán szekercével. A legkülönlegesebb medve alakot talán a Sztrelka park virágágyásában látjuk, virágokból alakították ki a medveformát. Egyébként a Sztrelka a Kotoroszl folyó és a Volga találkozásánál egy magasan fekvő, nagyon szép park, szökőkutakkal, virágokkal.
A kíváncsiságunk minket is elvisz Másához, aki „szimbólumhoz” nem méltó körülmények között lakik. A rácsok szűk területet fognak közre, alig van ennek a hatalmas állatnak mozgástere. Én is befizetem a 40 rubeles belépőt, mert tudom, ezzel is segítem ennek a jószágnak a megélhetését. Félelmetes méretű, hatalmas körmei vannak. Kölcsönösen szemlélgetjük egymást, de nincs mitől félni, hiszen a vastag rácsok közöttünk vannak. A „felvigyázótól” megtudjuk, hogy manapság is sok medve található a környékbeli hatalmas erdőségekben. Erről eszembe jutnak a gombázók, a bogyógyűjtögetők. Ennek nagy kultusza van Oroszországban. Így valódi esélye van annak, hogy a bokor egyik oldalán a mackó, a másik oldalán meg, mondjuk, én nyúlok a bogyóért. kérdés, kié lenne a bogyó!
Még egy állatokhoz kapcsolódó történet. Idegenvezetőnk elmesélte, hogy annak idején, Leningrádban, így az Ermitázsban is, a blokád után elszaporodtak az egerek, patkányok. Ezért Jaroszlavlból négyvagonnyi – lehet, ez már költői túlzás, nem találtam megbízható adatot - cicát indítottak útnak a felszabadult, nehéz helyzetben lévő város felé. Az Ermitázsban „szolgáló” cicák között ma is ott vannak a jaroszlavli macskák utódai.
Valentyina Tyereskovára a korombeliek jól emlékezhetnek, az első női űrhajós volt. A közeli Bolsoje Maszlennyikovóban született, és földijei kedveskedve Jaroszlavnának hívják. Természetesen nagyon büszkék rá.
Lassan kezdjük bezárni a gyűrűt, hiszen Kosztroma után Nyugat felé fordultunk, hogy elérjük Jaroszlavlt, majd onnan Délnek, Rosztov Velikij felé haladunk, ez lesz ugyanis a következő ősi orosz város, ahol megállunk.
A dombokon átfutó országút hamarosan elérkezik a Nero-tó víztükréhez, és hamarosan felragyognak a város aranyozott hagymakupolái és a fenséges rosztovi Kreml fehér várfalai.
Rosztov Velikij
A város hivatalos neve Rosztov, az oroszok közismert nevén Rosztov Velikijként - Nagy Rosztovként - különböztetik meg a sokkal nagyobb várostól, Rosztov-na-Donutól .
E hely történelme messzebbre nyúlik vissza, egyes feltételezések szerint fontos viking kereskedelmi erőd volt, amely a volgai kereskedelmi utat őrizte. A különböző etnikumok, mint például a vikingek, a szkíták, a szlávok és a finnek jól megfértek itt. Először 862-ben említették, a 10. századra pedig Rosztov már jelentős hely lett, hiszen nagy kereskedő utak találkoztak itt. Északról a borostyánt hozták, az arab Keletről selymet, fűszereket, a külhoni kereskedők szőrmére, mézre cserélték áruikat. A város egyre gyarapodott, és hamar Nagy Rosztovként kezdték emlegetni. A 15. szd. végére, a többi városhoz hasonlóan a Moszkvai fejedelemség része lett, de továbbra is a vidék gazdasági és szellemi életének központja marad.
A rosztovi Kreml épületegyüttese ma is csodálatot kelt, tizenegy bástyatornyával, fehér mészkőből épült palotáival, csodás falfestményekkel díszített templomaival, kisebb-nagyobb kupoláival páratlanul szép. Napok óta borongós az idő, folyamatosan lóg az eső lába, itt végre kellemesen meleg van. Elidőzök a Kreml közepén lévő kis tó partján. Aztán felfedezek egy rejtett kaput, hát persze hogy kimegyek rajta. Egy almáskertben találom magam, ahonnan nagyon szép a rálátás a hófehér falakra, tornyokra. De még ezzel a felfedezéssel sem elégszem meg, mindenképpen ki akarok jutni a Nero-tó partjára. Zegzugos ösvényen elérem a partot, varázslatosan csillog a tó víztükre, és megint a vágyakozás: de jó lenne itt leülni, elmerengeni a múlton, az itt élt és ma is itt élő emberek sorsán…
Hirtelen észbe kapok, már régen a busznál kellene lennem, persze hogy elkéstem. De bevallom, most nem bántam, nagyon sajnáltam volna, ha kimarad a látvány, az érzés ott a tó partján.
Rövid időre megállunk Pereszlavl-Zalesszkijben, ezt is Jurij Dolgorukij alapította, 1152-ben. 1220-ban itt született Alekszandr Nyevszkij, a középkori Rusz kiemelkedő alakja, legendássá vált a német és svéd betolakodók felett aratott győzelme miatt. Természetesen szoborral állítottak emléket neki.
Érdekességként még elmondom, hogy a 15. és a 16. században a moszkvai nagyfejedelem közvetlen birtoka volt a város és az udvar hallal való ellátásért felelt. Így került a címerébe a hal, ami csak a közeli Plescsejevo-tóban fordul elő. Különlegesen ízletes a húsa, éppen ezért szolgálták fel a cárok koronázási ebédjén.
Szergijev Poszad
Az Arany Gyűrű utolsó nevezetessége Szergijev Poszad. Oroszország egyik legnagyobb és legfontosabb kolostora található. Amikor megérkezünk ide, a sok évvel ezelőtti emlékek között kezdek keresgélni, vajon emlékszem-e még valamire. A hetvenes évek közepén jártam itt először, akkor még Zagorszk volt a neve. Elektricskával – a mi hévünknek felel meg – jöttünk ki Moszkvából. Az állomás irányából érkeztünk, egy magaslatról láttuk meg a kolostor épületegyüttesét, akkor is, most csodálatosnak látom.
A Trojice-Szergijev-kolostor főbejáratánál gyülekezik csoportunk, szinte eltörpülünk a magas kolostorfal mellett. Ha most rám így hat, elképzelem, mit érezhettek az idelátogatók évszázadokkal ezelőtt. Rettegett Iván cár idején kezdődött el a hatalmas fal építése, később még emeltek rajta, 7 és 14 m között váltakozik, végül három szintes lett. Ez a szinte bevehetetlen erőd az évszázadok során sokszor nyújtott védelmet ostromlók ellen. A magasra törő falakon emelkedő bástyák közül talán legszebb a Vadkacsa torony, a főkaputól jobbra. Nevét az után kapta, hogy kőkacsát helyeztek el a csúcsán. A szájhagyomány szerint I. Péter cár vadászatainak emlékére.
Mindenképpen érdemes felidézni e nagytekintélyű kolostor történetének kezdetét. Az 1340-es években a közeli Radonyezs település szülötte volt Varfolomej Kirillovics nevű bojárfiú, aki a szerzetesi fogadalomtétel után a Szergij nevet vette fel. E a nagytehetségű, rendkívüli szellemi képességekkel megáldott szerzetes alapította a Troickij kolostort. A hagyomány szerint 1380-ban a hadba induló Dmitrij Ivanovics moszkvai fejedelmet Szergij szerzetes megáldotta és megjósolta győzelmét. A Don-folyó melletti Kulikovo mezején megvívott sorsdöntő csatában az orosz seregek először arattak győzelmet az Arany Horda csapatai felett, a fejedelem ezután kapta a Donszkoj nevet. A kolostornak híre kelt, Szergijnek számos követője, tanítványa támadt, akik közül többen az északi földeken újabb kolostorokat alapítottak. A sok különálló orosz fejedelemség idején ezek a kolostorok a széthúzás helyett az összetartozást képviselték, végső soron pedig az egységesülő ország és a központi hatalom megerősödését szolgálták. Szergij atya 1392-ben hunyt el és 60 évvel később szentté avatták. Sírja a kolostorral együtt zarándokhellyé vált. A kolostor csakhamar a moszkvai földek egyházi és szellemi központja lett. Falai között ikonfestők, ötvösök, faragó-, kovács-, öntő- és más kézműves mesterek dolgoztak, évkönyveket írtak és szent könyveket másoltak. Itt működött az orosz ikonfestészet két kimagasló alakja, Andrej Rubljov és Danyiil Csornij is.
A Szergij nevéhez fűződő legnagyobb művészeti alkotás tanítványának, neveltjének Andrej Rubljovnak a Szentháromság (Trojica) ikonja.
A kolostor területén sok a látogató, a legtöbben a hitük miatt érkeztek ide. Hosszú sor áll a Szentháromság-székesegyház (Troickij-székesegyház) bejáratánál. Csoportunk hamarabb nyer bebocsájtást, helyes ez vagy sem, mégis jólesik, hogy nem kell órákat várni. Hiszen a sorban állók áldásra várnak. A kolostor legrégebbi épülete a 15. szd. első felében épült fehér faragott kőből. Az egykupolás, szerény méretű templomot a korábbi fatemplom helyén emelték, körülötte alakult ki fokozatosan a kolostor épületegyüttese. Itt helyezték el Szent Szergij maradványait. A székesegyház freskóit eredetileg Andrej Rubljov és Danyiil Csornij festette, ám ezek nem maradtak fenn, a mai falfestés a 17. században készült. Rubljov ikonjai közül néhány az ikonosztázon ma is látható; világhírű alkotását, a Szentháromság-ikont azonban 1929 óta nem itt, hanem Moszkvában, a Tretyakov Képtárban őrzik, a templomban csupán másolatát állították ki.
Gyakran mondom utazni szerető barátaimnak, mindenképpen menjenek el Oroszországba, kóstoljanak bele ebbe a különleges világba is. Mindenekelőtt fedezzék fel Szentpétervárt, Moszkvát. De aki az orosz középkor fényes éveit szeretné megismerni, feltétlenül induljon el az Arany Gyűrűn, és fedezze fel ezeket az ősi városokat, merüljön el az orosz történelemben.