július 23.
Szeretem figyelni a környezetemben élőket, gyűjteni a tapasztalatokat, ki hogyan éli meg az idősödés mindennapjait. Nemrégiben nagy felismerésre jutottam: a mi korosztályunk akkor nem magányosodik el, ha maga találja ki és meg azokat az elfoglaltságokat, amikkel az idejét eltölti, illetve elsősorban a saját közegében-korosztályában keres és talál társaságot.
Hogyan jutottam erre a gondolatra? Mostanában több barátnőmmel beszélgetve, bizony egyikük-másikuk is panaszkodott, hogy sokkal kevesebbet látja az unokáit, mint korábban, amikor azok kicsik voltak. Ha jönnek is, csak beugranak, és már rohannak is tovább. Gyakran érzik úgy, hogy a felnőtt gyerekeik is mindig sietnek, nem érnek rá. Ráadásul azt is megérzik, hogy ettől olykor a gyerekeiknek lelkiismeretfurdalásuk van, hiszen tudják, többet kellene foglalkozni a szülőkkel.
Az fogalmazódott meg bennem, hogy elsősorban mi magunk könnyíthetjük meg a gyerekeink helyzetét azzal, ha nem akarunk folyton a nyakukon lógni – már elnézést a kifejezésért - , ha nem várjuk el, hogy naponta telefonáljanak, hoyg naponta „beugorjanak”.
Lehet, külön témát érdemelne – és le merem írni -, a gyerekeink se várják el, hogy amikor éppen „füttyentenek”, a nagyszülők hagyjanak csapot-papot, mondjanak le színházat, programot, mert például az unokákra kell vigyázni. Nem magam találtam ezt ki, mondhatnátok, persze, nincs még unokád, de maguk a nagymamák mesélik el, vallják be, hogy olykor többet kapnak az unokákból, mint amennyit bírnak, mint amennyi jólesik.
Érdemes ebben is keresni az egyensúlyt!
De térjünk vissza a fő témánkhoz, hogyan alakítsuk ki az életünket az idősödés éveiben. Gyakran elmondom, rögtön a nyugdíjba vonulás után kezdjünk magunknak társaságot, közösséget találni, ha korábban erre nem volt időnk, energiánk. Ha nincs a közelünkben nyugdíjasklub, olvasókör, sportklub stb., akkor próbáljunk mi magunk egy aktív, tevékeny kis közösséget kialakítani. Lehet ez egy könyvtáron belüli könyvklub, egy kézimunkakör, de lehet egy kis gyalogló közösség is, sőt létrehozhatunk egy olyan társaságot, akikkel egymást „okosítjuk” a saját magunk előadásaival, melyek során tudásunkról, érdekes hobbinkról beszélhetünk… Olyan példákat hoztam most, amikkel országjárásom során találkoztam. Bizonyára, ti magatok is folytatnátok a sort.
Természetesen ez nem jelen elszakadást a családtól, dehogy, csak kicsit tehermentesítjük őket a „kötelező” törődéstől, illetve a magunk szabadságát teremtjük meg, ami ebben a korban, sokunk számára az egyik legnagyobb érték.
Ti mit gondoltok erről?