„Ma már tudom, tapasztalom, lehetetlen a nap huszonnégy órájában a föld felett lebegve élni, de arra törekedni, hogy legyenek boldog pillanatok, órák, napok, és ezt észre is vegyük, értékeljük, mindenképpen érdemes."

„Nem kell kétségbe esni attól, hogy százévesek leszünk, de azért viszont felelősek vagyunk, hogy százévesen még jól legyünk.”

„Nem anyagi helyzet függvénye, hogy sorozatokat nézek a tévében, vagy inkább felhúzok egy sportcipőt, és kiballagok a hegyek közé, a folyópartra, a rétre. Jólesően járok egyet, jót tesz a testemnek, a lelkemnek is.”

„Egy anyának a szeretet a zsigereiben van. Nem tud a gyereked olyat csinálni, amit valahol, valamikor fel nem old ez a mély érzés.”

Üdvözlöm a honlapomon!

1998-ban befejeztem televíziós pályafutásomat, s akkor úgy tűnt, nehéz időknek nézek elébe. Hiszen nem igazán tudtam, mit is fogok csinálni az elkövetkező években, mi lesz az a tevékenység, amely éppen olyan örömet hoz az életembe, mint annak idején a televíziózás. Ma már mosolyogva gondolok vissza a bizonytalan érzésekre, a sok-sok kérdőjelre, de akkor szinte életmentő ötlet volt számomra, hogy könyvet írjak. Így született meg az „Anno 2000 – ezredvégi kaleidoszkóp”. Már az első könyvem is sok örömet szerzett, ezért kedvet kaptam ahhoz, hogy létre hozzam saját kiadómat.
Az utóbbi években a könyveim kapcsán sokfelé megfordulok az országban, könyvtárakba, női társaságokba hívnak, ezekre a találkozókra leginkább nők jönnek el, fiatalok, korombéliek és idősebbek. Jó érzéssel tölt el egy-egy jóízű, kellemes hangulatú beszélgetés. Hálás vagyok, hogy oly sokan közülük őszintén megosztják velem örömeiket és gondjaikat.
De a saját és a közvetlen környezetemben is azt tapasztalom, hogy a kihívásokra mindannyian szeretnénk jó válaszokat adni, hiszen vágyunk a sikerre, a harmóniára, az elismertségre otthon, a családban éppúgy, mint a munkahelyen.

Ezek a tapasztalataim is megerősítettek abban, a legtöbbünknek szükségünk van életünk bizonyos szakaszaiban tanácsra, segítségre, útmutatásra. Ezért hoztuk létre évekkel ezelőtt a Perla Stúdiót.
Az elmúlt években szüneteltettük a Perla Stúdió működését, de soha nem engedtem el. Ma legnagyobb örömünkre újra nagy az érdeklődés, sok nőben, női közösségben ért meg a döntés, érdemes magunkkal foglalkozni, újra gondolni a céljainkat, megújítani a kapcsolatainkat, örömforrásokat keresni a mindennapi rohanás mellett, hiszen ha mi nők harmóniában vagyunk magunkkal, nagyobb harmóniát tudunk teremteni a környezetünkben, a világban is.
2008-ban indítottuk el a Kor-határtalanul programot, az 50+-os korosztály számára. Hogy ez mit is takar, javaslom, látogasson át a www.korhatartalanul.hu oldalra.

Köszönöm, hogy idelátogatott, és térjen vissza minél gyakrabban.